Rólunk

Rólunk

A 2021-ben 25 éves fennállását ünneplő borászatot Juhász Attila és testvére alapították 1996-ban. A családi borászat története egy pici, nagyjából másfél hektáros kertgazdaságból indult. Az első nagy ugrás a borászat életében 2002-ben volt, amikor közel 10 hektár új telepítésű terület fordult termőre, köztük olyan kiemelkedő dűlők is, mint a Paptag, valamint megépült a korszerű feldolgozó az egri Kőlyuktetőn található pincében. 2010 szintén kiemelkedő fontosságú év volt, ekkor jelent meg a piacon a Juhász Rosé, ami országos népszerűséget hozott a borászat számára. 2018-ban a borászat és a borok készítésének vezetését is átvette a második generáció Juhász Ádám személyében. Ugyanebben az évben adták át a pincészet új borászati központját is, amely az ország egyik legkorszerűbb technológiájával rendelkezik. Ma már közel 350 hektár szőlő gyümölcséből készülnek a Juhász Testvérek borai, melyek magas minőségükről, tiszta gyümölcsösségükről és összetéveszthetetlen fajtajellegükről ismerhetőek fel. Számos hazai és nemzetközi borverseny díjaival büszkélkedhetnek.

Filozófiánk

Végtelen gyümölcsösség a tradíciók és a modern technológia ötvözésével.

Szőlőültetvény

Szőlőültetvény

A 350 hektáros birtokunk az Egri Borvidéken helyezkedik el. A legfontosabb dűlőink Eger, Egerszalók, Egerszólát, Demjén, Nagytálya, Andornaktálya és Maklár határaiban találhatók. A telepített fajták között megtalálható kékszőlők a Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Pinot Noir, Portugieser, Zweigelt, Blauburger és Merlot, melyek kitűnő alapot képeznek az Egri Bikavér készítéséhez. Fehérborokat a Muscat Ottonel, Irsai Olivér, Olaszrizling, Chardonnay, Sauvignon Blanc, Pinot gris és Leányka fajtákból állítunk elő. Az ültetvények között egyaránt találunk régi és új telepítéseket. Az új telepítéseknél a legkorszerűbb művelésmódokat alkalmazzuk. Ezen dűlőkben a termesztés az agrár környezetgazdálkodási program keretein belül történik. Az ültetvényekben ernyő-, illetve Guyot művelésmóddal dolgozunk. Két legfontosabb dűlőnk a mára már sokaknak ismerősen csengő Paptag (10 ha) és Gesztenyés (6 ha). Ezen két dűlő adja minden évben a pincészet csúcs vörösborait.

Az Egri Borvidék

Az Egri Borvidék

Az Egri Borvidék a 6040 hektár területű szőlőültetvényeivel, Magyarország északkeleti részén, a Bükk hegység nyugati lejtőin található, 120 km-re a fővárostól, Budapesttől. Az eredetvédelem szempontjából 2 körzetre válik szét: Egri és Debrői körzetre, mely magába foglalja Eger városát és még 19 kisebb települést. Ez a szülőföldje a kiváló, magas minőségű nemes boroknak, melyeknek a vörösesbarna agyag és vulkanikus kőzetű talaj rendkívül gazdag illatot, összetevőket kölcsönöz. A város és környéke híres történelmi borvidék, a helybéli lakosok 1000 évvel ezelőtt fogtak bele szőlőt termeszteni, kiváló borokat készíteni. A rendszerváltást követően az Egri Borvidék rendkívül gyors fejlődésen ment keresztül, a régi és új szőlőfajták legjobb dűlőkbe való újratelepítésen át a borvidék területe is jelentősen növekedett.

Rendezvények

A pincészethez tartozik egy minden igényt kielégítő vendégfogadó komplexum is, amely egyszerre idézi fel a klasszikus borospince hangulatot, ugyanakkor modern kommunikációs eszközökkel segít megismertetni vendégeinkkel a borvidéket, a dűlőinket, végigkövethetik a szőlő útját a szürettől egészen a palackozásig. A meghitt borkóstoló sarkok kiváló helyszínt biztosítanak egyedi borkóstolásokra, az impozáns kóstoló terem pedig családi, baráti, céges rendezvények, exkluzív fogadások, esküvők számára is ideális 100 főig.

forgóeszköz finonszírozás

Project azonosító száma: GINOP-8.3.5-18/B
Kedvezményezett neve: JUHÁSZVIN Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Projekt címe: Mikro kis és középvállalkozások technologiai korszerűsítése
Kölcsön összege: 149.000.000 Ft

A vállalkozás a gazdasági helyzet, az ukrán-orosz háború következtében kialakult finanszírozási és energetikai válság miatt támogatási igényt nyújtott be a GINOP-8.3.5-18/B Hitelcél a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram keretében. A projekt megvalósítása során igényelt finanszírozás a jelenlegi kiszámíthatatlan gazdasági helyzet miatt vált szükségessé, hogy a Cég biztosítani tudja likviditását, a készleteinek finanszírozása pedig zökkenőmentes legyen.

Elérhetőségeink

Juhászvin Kft.
3300 Eger, Kőlyuki Pincesor 35.
Pincészet: +36 20 215 1608
Borkóstolásra Bejelentkezés: borkostolo@juhaszvin.hu
Palackozó és Raktár
3394 Egerszalók, Posta u. 2.

Titkárság, Értékesítés: +36 70 365 8239, +36 20 960 4099
Email: info@juhaszvin.hu

Kereskedelem
Kalán Sándor +36 30 958 3272 Email: kalan.sandor@juhaszvin.hu
Vályi Katalin +36 30 732 3287 Email: valyi.katalin@juhaszvin.hu

Budapesti Bornagyker és WebShop
Gali Tamás +36 30 316 1751 Email: juhaszvin@jackandwine.hu Web: www.jackandwine.hu/webshop